A XIV. Dalai Láma nem vegetáriánus. Hogyan lehet, hogy egy tibeti buddhista húst eszik? “A húsevés kioltja a szánalom magját” mondja Buddha a Mahaparinirvana Szutrában, a végső tanításban. Miközben az is tény, hogy a történelmi Buddha szerzetesei koldulásból éltek, így hús is került az adományok közé nemegyszer, amit nem utasítottak vissza.
A buddhizmus nagyon liberális vallás. Ahogy a Dalai Láma mondta, a buddhizmus aligha maradhatott volna fönn a buddhisták nélkül, s aligha élne ma buddhista Tibetben, ha tartanák a húsevés tilalmát. Tibetben pedig mindenki Buddha követője. De míg Gautama Siddhartha Indiában élt a Himalája termékeny lábánál, addig a tibetiek 3500 méternél magasabban, olyan vidéken ahol a legtöbb hely nem alkalmas arra, hogy növényt termesszenek, ezért ott nem lehet megtiltani a hús fogyasztását. Így megengedik, hogy hal és hús kerüljön az asztalra, de szorgalmazzák a vegetarianizmust. Vallásuk szerint a szerzetes is fogyaszthat húst, hogy a testét táplálja vele, ha nem vett részt az állat leölésében és nem esett a torkosság bűnébe. Így megehetik azokat a halakat is, amiket kormoránnal, vagy vidrával ejtettek el. A tibetiek általában a nagy testű állatok húsát fogyasztják (jak, sertés, marha, birka), mivel ezek sok ember számára képesek táplálékot biztosítani. A tibeti buddhizmusban tehát nem tiltott a húsevés, viszont csak oly módon, ha az nem jár erőszakkal és sérülésekkel. A XIV. Dalai Lámától, Tendzin Gyacotól olvashatunk egy régi történetet, mely szerint Dél-Indiában a kolostorokban vegetáriánusan étkeztek, a szomszédságukban lévő üzleteknek azonban feltűnően nagy volt a forgalma. Ugyanis odajártak a szerzetesek titokban húsos momo-t (tésztába töltött húst) enni. Mint mesélte, amikor száműzetésekor megérkezett Dél-Indiába, felhagyott a húsevéssel 20 hónapra: diót, tejet fogyasztott helyette. Azonban nagyon súlyos sárgaságot kapott. Így az orvosai tanácsára újra el kellett kezdenie a hús fogyasztását, de azt mértékkel teszi, hetente egyszer. Általában halat eszik, mert nem bírja a szervezete hús nélkül. Egyik kedvenc étele a momo. Ezt az olasz ravaiolihoz hasonló töltött tésztát eszik párolva, sütve vagy levesbetétnek egyaránt. Vegetáriánus változatához egy darab felaprított póréhagymát olajon megfuttatunk egy gerezd fokhagymával, 9 darab apróra vágott kelbimbóval és fél répával. Sózzuk, borsozzuk, majd ha megpuhult, elkeverjük 50 g feta sajttal. A tésztához 100 g lisztet cc. 50 g vízzel és sóval kemény tésztává gyúrunk. Fél órát állni hagyjuk, majd leheletvékonyra kinyújtjuk és nagyobb pohárral kör alakú tésztákat szaggatunk belőle. A körök közepére rakjuk a tölteléket, majd félbehajtjuk vagy batyut formázunk belőle. A tészták szélét vizezzük meg és jól nyomkodjuk össze, mert így tapad össze megfelelően. 10-15 percig gőz fölött pároljuk. A még ízletesebb válozatnál olajon megpirítjuk a töltött tészták mindkét oldalát, majd leöntjük egy pohár vízzel és azonnal letakarjuk az edényt. Lassú tűz mellett hagyjuk főni, ha halljuk, hogy már nem rotyog, hanem serceg, kész a momo. Pikáns curry szósszal kísérjük. Ha húsos változatra vágyunk, akkor a töltelékhez 400 gr darált húst elkeverünk 2 darab zúzott fokhagymával, 100 g finomra vágott póréhagymával, egy teáskanál kurkumával, egy teáskanál garam masalával (indiai fűszerkeverék), egy csipet gyömbérrel, sóval és tojássárgával. Úgy járunk el vele, mint a vegetáriánus változatnál. A tölteléknél egyébként nyugodtan hagyatkozhatunk a fantáziánkra…
