Nosztalgiázom egy picit, próbálom visszacsempészni mindenféle formában a napsugarakat a borongós napokon. Az ősz gyümölcseiből például kellemesen langyos, lelket melengető leves készülhet. Raktam bele többfajta almát, körtét, őszibarackot, kökényt és ringlószilvát is. A szilváról eszembe jutott Bálint gazda: imádtam nézni az Ablak című műsorban annak idején, olyan nagy szeretettel és tudással beszélt a zöldségekről, gyümölcsökről, hogy az embernek azon nyomban, 17 évesen kedve támadt kimenni a mezőre, feltörni az ugart és megművelni. De tényleg! Szilvafát azóta már ültettem, Bálint gazda pedig manapság, 93 évesen is osztja népszerű tanácsait, még a Facebook oldalán is.
A szilvának nem könnyű: vitatott nemzetségű, bár könnyít a helyzetén, hogy rózsaféle. Elnevezése a kék színnel kapcsolatos. Szoros rokonságban áll a kökénnyel, testvére a kajszi, unokatesói pedig az őszibarack, a cseresznye és a zelnicemeggy. Őshazája a Földközi-tenger medencéje volt. Természetesen, mint a legtöbb gyümölcsről, a szilváról is írtak a rómaiak. Ovidius az Átváltozások című költeményében említi: "...és nedvdús szilvát, nemcsak feketét, de olyant is, mely sárgásan tud vetekedni a zsenge viasszal." Ázsiában “jégbőrű és jádecsontú” gyümölcsként tartják számon.
A ringlószilva is rokona a szilvának. Nyáron egy jó kis desedai futás után hazafelé mindig megállok egy vadon termő ringlófánál, nem lehet ellenállni az édes és zamatos pici piros gyümölcsöknek. A ringló elnevezéséről néhány érdekesség: a XV. században a kor egyik híres botanikusa, Pierre Belon hozott keleti kutatóútjáról egy ringlófajtát, amelynek a Reine Claude nevet adta a királyné, I. Ferenc felesége tiszteletére. A németek aztán ringlottének, mi pedig ringlónak neveztük el. Angliában például ezt a fajtát egy tévedés miatt Greengage-nek nevezik. Egy Párizsban tanuló angol pap, Gages fiatal csemetéket küldött testvérének, út közben azonban eltűntek a fákról a címkék. Így a kertészek Green Gages-nek keresztelték el a gyümölcsöt a küldője után és a mai napig így ismerik az angolok.
Európában nagyon elterjedt a szilva, Magyarország pedig rangos helyen áll termesztésében. Hazánkban legkedveltebb a muskotályos zamatú “Besztercei” fajta. Valószínű, hogy Beszterce volt az a város, melynek vidékén nagyobb mennyiségben termelték és aszalták. Ezt a fajtát magyar szilvaként ismerték külföldön. A szilvafajták elnevezései regénybe illőek: penyigei, boldogasszony, lotyó vagy fosó, pisa, lószemű, hideglelő, macskatökű…
A gyümölcs A, B1, B2 és C vitaminokat tartalmaz, ásványi anyagokból kálium, foszfor, calcium, vas és magnézium található benne. A szilva héjában lévő cellulóz hasznos a máj számára, de jó hatással van az emésztésre is. Egyes kutatások szerint hatásos lehet különböző ízületi gyulladások megelőzésében. Fenntartja a sav-lúg egyensúlyt, szabályozza a keringési rendszert. A szilva fogyasztása csökkenti a szív- és rákbetegségek kockázatát. Tisztítja a vért és óvja a szemet. Antioxidáns fenoljai semlegesítik a szabadgyököket, védik a sejtfalat. Mértékkel kiváló fogyókúrás gyümölcs: felgyorsítja az anyagcserét, fokozódik a zsírsejtek lebontása. A ringló megköti a fölösleges zsírt, így a szervezet azt nem raktározza el.
Az indián nyár ízű leveshez felaprítottam a gyümölcsöket és gőz fölött puhítottam egy picit őket. Ezalatt egy edényt félig felöntöttem vízzel és felforraltam. Lekapcsoltam a gázt és beleraktam a megpuhult gyümölcsöket. A ringlószilva különlegesen szép színt adott neki. Beletettem egy fél rúd fahéjat és néhány szem szegfűszeget. Hozzáöntöttem annyi 100 %-os baracklevet, hogy tele legyen az edény. Amint langyosra hűlt a lé, hozzákevertem 200 ml natúr joghurtot és két evőkanál mézet. Balzsamecet cseppekkel megbolondított vaníliafagylalt került a leves közepére.
